Végevananyárnak...

...ígyaztán gondolnátok, van időm újra írni. Hát van is, csak nem annyi amennyiminden történt velem.

Előszöris, megint itt az iskola, és a barátaim, és már harmadikos vagyok, és új tanítónk van, aki olyan aranyos, hogy holnap is lesz kedvem iskolába menni.

(persze apa rögtön azt kérdezte, hogy holnapután lesz-e, meg majd jövőre? de azt nem tudtam)

Kaptam új tolltartót, meg teljesen új könyveim vannak, amikből majd idén tanulunk

(és ÉN nem hisztiztem a füzeteim miatt mint a Juli, akinek semmi se volt jó és KÜLÖN el kellett menni vele anyának. no mindegy, csak mondom.)

és új dobozt is venni kellett a technika meg rajzcuccokak, mert a régi szétesett. És idén már mehetek Julival iskolába, apa csak rajtunk tartja a szemét amíg megyünk (igen, már ilyen nagy vagyok, a Juli meg még nagyobb, ugyebár).

És elkezdődtek az edzések is, kempón a sensei fölkötötte végre a zöld övemet

(sőt, kétszer is, mert az első nemhivatalos edzésen is, meg aztán az igazin is, amikor mindenkinek)

vízilabdaedzésen meg végre megkaptam az összes felszerelést, az OSC-s fürdőköntöst, az OSC-s úszógatyát, az OSC-s hátizsákot és az OSC-s papucsot. És képzeljétek, a mostani csoportból egyedül nekem van már ilyenem, plusz én vagyok a legügyesebb is és én mutatom be a gyakorlatokat meg én úszok legelöl. Kár, hogy még nem kétkapuztunk, pedig ott is példát mutatnék.