Azt láthatjátok a képen, de persze nem rögtön, még előtte egy csomó mindent csinálunk.
Mert az úgy kezdődik, hogy még nézem a TV-t, vagy a Kartunnetvörköt vagy az állatosat, de apa szól, hogy már fáradt vagyok és menni kell aludni. De én még nem akarok fáradt lenni és ezért ellenkezek, mire ő azt mondja hogy látszik hogy fáradt vagyok mert hisztizek, mire én hogy nem is hisztizek, mire ő hogy de ez pont a hisztizés..
Aztán elindulunk a szobámba és befekszek az én ágyamba, és mesélünk (most épp a Ruminit) és közben kakaózunk aztán elszaladunk fogat mosni* aztán folytatjuk és apa néha kikérdezi hogy mit olvasott hogy figyelek-e mert néha játszok miközben olvas. De általában figyelek azért, hacsak el nem alszok közbe.
No és ha elalszok akkor nem éneklünk de ha nem, akkor három ének van: a kisnyulacska a száraztónak és a micimackó. Utána pedig puszi anya és puszi apa**.
És aztán elalszok az ágyamba de éjszaka fölébredek, és akkor átmegyek anyáékhoz, és bemászok a helyemre a fal mellé, ahol van saját takaróm meg párnám, meg kihagyva a helyem. És ezt látjátok a képen, itt éppen én vagyok a legfölső, mellettem apa aztán meg anya – de ők néha helyet cserélnek mert túl sokat mocorgok. Egyébként őszerintük a képre se jól rajzoltam mert igazából nekem van a legtöbb helyem és ők alszanak összeszorulva az ágy külső szélén, de én nem hiszem hogy így volna mert én kicsike vagyok ők meg nagyok, tehát nyilván ők foglalnak több helyet.
* néha sikerül rábeszélnem hogy vigyen ki a fürdőszobába
* arcra, szemre, fülre (fülcsengetős, ha sikerül), homlokra, nyakra, állra. jobbról-balról. plusz ölelés. anyának néha kevesebb mert ő nem szeret ilyen sokat.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.