Kempo búcsú

Egyelőre sajnos úgy néz ki, hogy nem tudok  egyszerre kempózni és vízilabdázni is, sajna.

(Merthogy tök egyszerre vannak az edzések és a vízilabdából nem lehet hiányozni mert rögtön kikerülök a csapatból)

Egyelőre úgy döntöttünk, hogy a kempót egy kicsit pihentetjük, és a vízilabdára koncentrálunk, aztán meglátjuk hogy jövőre benne leszek-e a csapatban.

Node a lényeg, hogy még egy utolsó versenyre felkészültem azért, és nem hiába, mert egész jól ment, a formagyakorlatot kivéve mindenhol szereztem érmet.

Az úgy kezdődött, hogy a katában is egész jó voltam, de szokás szerint rengetegen voltunk és nem jutottam be a legjobb négybe (kb hatodik lettem). Aztán jött a fegyveres kata, amit májusban sikerült megnyernem, de most nem tudtunk annyit gyakorolni, ami sajna látszott is, majdnem elejtettem a kardot a trükkös átfordításnál

(plusz apa szerint kapkodtam, rohantam így az egésznek az üteme nem volt elég szép)

így aztán Attin kívül (aki a nuncsakuval szokásosan jó volt) még egy ellenfelem megelőzött. Szerencsére azért elég nehéz volt a gyakorlatom hozzá, hogy a többiek már ne tudjanak utolérni, így meglett a bronz.

Jött a földharc, ahol hosszabbításban nyertem az elődöntőmet, hogy aztán a döntőben éppenhogy kikapjak

(persze pont Attitól, ejnye)

majd a stop-szemi küzdelem, ahol megintcsak sikerült döntőbe jutnom,  ahol viszont megintcsak nem sikerült nyernem. De azért így is nagyon jól sikerült a verseny

(a sensei is meglepődött, hogy milyen jól, ahhoz képest hogy alig tudtam edzésre járni – apa szerint az is sokat számított, hogy a rengeteg vízilabdaedzés miatt sokat erősödtem, ami ellensúlyozta hogy technikában kevésbé voltam ott a spiccen)

ami remélhetően nem az utolsó volt még, de az biztos, hogy most egy darabig nem leszek…

Hiányozni fognak a haverok, az biztos, és majd meglátjuk, pástra lép-e még Vince.