avagy: vince szerint a világ

Lagzi nr2

2018/07/05. - írta: veresur

foxi.jpgBizony, már két családtagom is összeházasodott úgy hogy én is ott voltam,

(az elsők anya meg apa voltak akik akkor házasultak, amikor négyéves voltam, ami szerencse, mert így részt vehettem rajta, nem úgy mint más gyerekek, akik a szüleik házasulásakor még nincsenek megszületve, így kénytelenek kihagyni ezt a fontos eseményt. node most nem erről akarok mesélni, hanem a második eseményről, ahol)

ezúttal Esztiék házasodtak

(ha még emlékeztek, télen kérte meg a kezét Matyi, romantikus körülmények között)

Bodméron a Laciéknál, és nagyon szép volt meg minden

(például nekem is köszönhetően, mert mi gitároztunk apával a bevonuláskor meg az aláírás meg a pezsgőzés közben, és mindenki nagyon megdicsért hogy szépen játszottunk. nomeg Lencsinek is köszönhetően mert ő meg szépen énekelt, meg mindenkinek köszönhetően aki szépen díszített, szépen főzött, szép sütit hozott és szépen focizott a füvön)

és most már Eszti meg Matyi is össze vannak házasodva

(bár jövő tavasszal még egyszer össze fognak, kérdeztem is apát hogy az mire kell, és az a templomi lesz, az ahhoz kell hogy a Jóisten is tudjon róla hogy össze vannak házasodva, ez meg ahhoz kell, hogy a hivatali emberek is tudjanak róla, ami meg azért fontos, hogy kapjanak kölcsönt és a Matyi vezetéknevét fölvehesse az Eszti. mondjuk ezt se értem igazából, hogy mire kell neki mert a sajátját is megtartja és egy csomó macerába kerül mire mindenhol bejelenti hogy őt már nem úgy hívják mint eddig. de lehet hogy azért akarja mert neki csak egy keresztneve van és így összesen három neve lesz. nekem kettő keresztnevem van szóval nekem már nem kell több)

és végre lehetnek gyerekeik, bár asszem még nem most rögtön lesznek hanem majd csak később. A képen meg Foxit (született Bodza) láthatjátok, aki szintén meg volt hívva

(mert ott lakik félig)

és szintén nagyon érdeklődött az események iránt.

Címkék: család
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://vvince.blog.hu/api/trackback/id/tr4014102639

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása