avagy: vince szerint a világ

Piszka

2020/02/12. - írta: veresur

No, már megint. Szar érzés, ha az embert piszkálják, és ma megint piszkáltak a suliban, hogy kicsi vagyok meg hülye, pedig nemis

(legalábbis hülye nem, a kicsiségen meg dolgozunk, mondtam már hogy egyedül adom be magamnak a szurit? Csak kár hogy néha elfelejtem, például tegnap meg tegnapelőtt)

vagyok, csak rám fogják, mert a Vinék meg ezzel szórakoznak, ha nincs jobb dolguk. Ráadásul ma a BEAC-os edzésen is beszólt nekem az egyik nagyobb gyerek, hogy állandóan röhögök meg idegesítő vagyok

(ami akkor se szép ha néha TÉNYLEG idegesítő vagyok, de szerintem nem is annyira)

szóval eléggé rossz kedvem volt hazafele, ráadásul még apával is összevesztem

(illetve ő velem, nem én kezdtem)

mert kiderült hogy véletlenül rossz papírokat vittem magammal Esztihez délután, hogy a töridogára készüljünk

(szerintem persze véletlenül, de szerinte meg ez szabotázsakció volt, akármi is legyen az)

és hát ennek ő nem nagyon örült – sőt inkább dühöngött, én meg elkeseredtem… No persze végül kibékültünk, de addigra a mai nap már a kutyáké volt….

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://vvince.blog.hu/api/trackback/id/tr7115524300

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása