avagy: vince szerint a világ

Nagyfiúbbság

2014/02/20. - írta: veresur

Bizony, a Ti Vince barátotok egyre csak nagyobb lesz. Tegnap például voltunk az iskolámba apával meg anyával, hogy megnézzük magunknak a tanítónénimet*, meg ő is minket magának. Egy kicsit aggódtam hogy majd mi lesz, de mondták hogy nem kell ott maradni, meg a Juli is jött velünk** szóval azért nem féltem nagyon. De azért elég halkan köszöntem, mikor a Mariann néni odajött hozzánk a bejárathoz és fölmentünk megnézni az osztályomat. Pedig kedves volt és megfogta a kezem, de akkor is. Az iskolám sokkal nagyobb mint az ovim, és sokkal többen járnak bele és főleg mindenki nagyobb mint én. De ott lesz a Juli (igaz, egy másik osztályba) meg remélem a Vermes is, és majd megtanulok mindenfélét és nagy leszek én is meg okos.

Azt még mondjuk nem értem teljesen, hogy hová fogok leülni mert az én osztályom tele volt gyerekekkel. (De apa szerint addigra már majd nem lesznek ott – hhát, nemtom, azért kicsit aggódok, hogy lesz-e hely)

* aki nem Maja néni hanem Mariann néni, bizony, most már megjegyeztem

** mert ő már ötödikes és oda jár – múltkor mondta is neki az igazgatója hogy „Juli hallom az öcséd is ide fog járni” – és az meg én vagyok.

Címkék: iskola
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://vvince.blog.hu/api/trackback/id/tr75823643

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása