...nehéz. Talán ez lenne a legjellemzőbb, ha egy szóban kellene összefoglalnom számos tapasztalatomat.*
A matek az pont nem annyira, mert az könnyű, csak össze kell adni meg kivonni (erre apa ilyeneket mond néha hogy „mínusz” de én jobban értem hogy –ból meg –ből**). Néha persze a matek is bonyolult és bele lehet zavarodni. Például mikor „műveleteket” (ami az összeadás meg a kivonás, csak ilyen tudományosan) kell írni 5 piros almára meg 3 sárga körtére, és az mondjuk nem jó, hogy ötből három, vagy nyolc meg öt... De azért általában ügyes vagyok és ha hirtelen kell valamit számolni akkor végszükség esetén ott vannak az ujjaim (tudok ám velük tíznél nagyobb számokkal is számolni). Szóval a matekot azt eléggé szeretem, meg még az éneket is, és abból is gyakran megdicsérnek és kapok cicás pecsétet (plusz beírták, hogy „szívesen énekel” ami igaz is mert tényleg***).
A rajz meg a technika is jó, bár néha beszélgetni érdekesebb, és olyankor hamar ránk szólnak****. Angolból vőleg színezni kell meg énekelni, meg egy pár szót megtanultam, például jesz meg nó meg helló...
De a legnehezebb teljesen biztosan a magyar, az olvasás is meg az írás is roppant kemény munka. Már megtanultunk majdnem húsz betűt és mindegyikből van kicsi meg nagy meg írott meg nyomtatott, és MINDET tudni kell... És apa szerint még egy csomót meg se tanultunk, és azok még nehezebbek (pedig nekem ez is soknak tűnik). Azért némi üggyel-bajjal el tudok olvasni mindent, amiben a már megtanultak vannak, akkor van csak baj (persze apa szerint, mert ő ilyen kukacoskodó) amikor azt hiszem, tudom mi van odaírva, de rosszul tudom sajnos*****.
És nem csak olvasni kell ám, hanem írni is! Kezdetben ez nem ment annyira jól, de most már egész belejöttem, báár otthon általában jobban megy mert nem sürgetnek annyira. Az iskolában néha annyira sietni kell, hogy nincs időm rendesen leírni a dolgokat hanem csak írok valamit gyorsan (ami átmenetileg megoldja a gondot, de aztán otthon sajnos ki kell javítani ami rossz lett – mintha nem lenne amúgyis egy csomó lecke). És tudjátok, mi az ami még nehéz? Hát azok a hosszú szavak, amiket nehéz is kisilabizálni******, meg olyan hosszúak is, hogy mire a végére érek, elfelejtem, mi volt az eleje (nem beszélve a mondat elejéről, ami addigra az idők homályába vész). És akkor azokról a rettentő mondatokról még nem is beszéltem, amikben csopa összevissza betűk vannak (mint például a: A pálma a lámpa alatt áll, Pali és apa pedig a lámpa mellett áll)
Ugyehogy?
(Bár hozzáteszem: a képen láthatónál már SOKKAL jobb betűket írok. Majd megmutatom azt is ha apa beszkennelte.)
* és főleg nehéz az ovihoz képest, bár most már egész jól boldogulok...
** mert apa mindig ilyen okosokat mond, amitől néha jobban megértem de néha meg annyira bonyolult lesz tőle, hogy inkább Rifit simogatom ahelyett hogy megpróbálnám felfogni
*** és nem csak az énekórán hanem például múltkor a Gryllus koncerten is, ahol voltak a kedvenc énekeim a CD-ről
**** múltkor délután be is írtak nekem, hogy egész végig beszélgettem, és apa először még nem lett mérges, de mikor rájött hogy egy csomó leckém viszont nem íródott meg, akkor már igen. Azt mondta, az se helyes, hogyha úgy beszélgetek hogy én már mindennel kész vagyok, mert az zavarja a többieket, de ha még ráadásul a saját leckém sincs kész, az már tényleg skandalum (ez nem tudom mit jelent de asszem a nemhelyes-nek valami erősebb változata)
***** ne találgass, olvass – mindig ezt mondja
****** például ez is egy ilyen nehéz, ez a ki-si-la-bi-zál-ni
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.