avagy: vince szerint a világ

Hétvégi kempotábor

2016/02/08. - írta: veresur

vinkempo.jpgNo megint voltunk kempotáborban. Igaz, most csak három napos volt, de azért így is jó volt, csak nagyon fárasztó, egyrészt mert este nem tudtunk rögtön elaludni,

(csak amikor már befejeztük az ágyon-boxeralsóba-ntáncolós-villanykapcsolgatós-szuperéneklős-seggriszálós-bulit - de az még nem rögtön volt)

másrészt meg mert rengeteget edzettünk. Például volt felfutás a kőbányába, ami nekem már nagyon jól ment

(mert idén már nagy vagyok, nem úgy mint tavaly amikor még mi voltunk a kicsik)

de például Alinát tolni kellett fölfelé. Meg voltak benti edzések is, a kés elleni küzdelem különösen menő volt, gyorsan meg is mutattam apának mikor hazaértünk.

(persze nem igazi késsel és igazi orrbavágással, hanem egy műkéssel és műorrbavágással - de a lényeget talán így is megértette)

De visszatérve a kicsiségre, fura hogy már vannak nálunk is kisebbek (sőt mivel Dudi is ott volt, sokkal kisebbek), és ezáltal mi már nagyoknak vagyunk tekintve és leginkább saját magunkra bízva, amiből azért kialakult néhány büntetőfeladat, amikor a sensei úgy ítélte meg hogy mégsem vigyáztunk magunkra elég jól.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://vvince.blog.hu/api/trackback/id/tr238370942

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása