Nna. Már három napja járok iskolába, itt az ideje egy rövid beszámolónak*. Alapvetően egyébként érdekes az iskola, de körvonalazódik pár probléma vele kapcsolatban. A társasággal persze nincs baj (hisz ott van a Vin is meg én is) bár apa szerint napok de lehet hogy csak órák kérdése hogy szétültessék a fantasztikus négyest. Persze ha ilyeneket mond, nem csoda hogy az ezüst pillanatokról** inkább Julin keresztül számolok be.
Merthogy persze TELJESEN véletlenül alakult úgy hogy elvesztünk a délutáni udvarozás alatt, és persze nem is vesztünk el mert mi végig tudtuk hol vagyunk, csak sajnos Bettinéni nem tudta*** és meg is ijedt és minket meg jól leszidott.
Nnoés miután ilyen stressz ért az iskolában is, itthon meg rengeteg, de tényleg rengeteg feladat van, mert leckét kell írni meg kipakolni meg bepakolni és addig játszani se lehet vagy maximum csak egy kicsit. És még apa is csak PARANCSOLGAT, hát ez már rettentő, jobb nem belegondolni, mi lesz még itt. Egyedül a Juli segített kihegyezni a színeseket, de persze ő ráért mert neki nem parancsolgattak mert már nagy, és Eszti meg ITTHON SINCS, pedig ő is iskolás, mert az egyetem csak jövő héten kezdődik. Skandalum.
Ja, és újabb könyvek érkeztek (anya érkeztette őket) – ezeket már tuti nem bírom el. Azért bekötötte.
* Bár mostanában annyit nyaggatnak hogy mi volt meg hogy volt, hogy inkább néha azt mondom, nememlékszem már. Ez nem szép dolog, tudom. De TÉNYLEG annyiszor
** abban az értelemben ezüst, hogy semmiképp sem arany. Inkább a gyorsan felejtsük el kategória.
*** merthogy épp óriáspókokkal harcoltunk az udvaron amikor hirtelen láttuk hogy sorakoznak és akkor beszaladtunk utánuk mi is de az mégse e mi osztályunk volt mert a mi termünk üres volt és akkor egy kicsit vártunk aztánmeg visszaindultunk az udvarra de akkor máár jöttek e mieink is és nagyon aggódtak mi meg anya szerint éppcsak megúsztuk az intőt, de lehet hogy a szétültetést nem fogjuk...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.