Taknyosság, torokfájás, köhögés. Aztán jött egy kis lázasság, ami után meg a doktornéni.
Aki valami óriásbogyót írt föl
(a hivatalos neve kapszula, hát pont olyan borzalmas mint a neve)
amiből az elsőt még véletlenül sikerült lenyelnem, deviszont a másodikat már nem. Ebből az alkalomból össze is vesztünk apával, aki nagyon nem érzett együtt velem, miközben próbáltam a lenyelést
(aminek meg az lett a következménye, hogy minden vizes lett, a kapszula kilappadt, én sírtam, apa mérgeskedett, a Juli meg engem vigasztalt meg tanácsokat osztott, hogyan nyeljem le)
egész addig míg végül a
(mondom, kilappadt)
teljesen megviselődött kapszulát egyszer csak mégiscsak lenyeltem véletlenül.
Hurrá, utána már végre ki lehetett békülni, és másnap Évamamával már egész gördülékenyen ment. A nyelés.
Viszont reggelre meg a lábfájásom következett el és nem tudtam menni. Ezért aztán
(a sors fintoraként)
délután lementünk
(én apa hátán)
megint az esztékába, ahol mindenki szintén tanácstalan volt többedmagával lábfájásilag, de nem is azért hoztam fel az egészet, hanemhogy amikor a doktornéne mondta hogy nem ír fel kapszulást mert ahhoz én még kicsi vagyok, akkor mit mondott ez az apa csak úgy hányavetin? Na mit? Hogy simán lenyelem.
Ezt mondta!
(felháborító, szégyen, ezek szerint olyan miatt veszekedett amit nem is kellett volna tudnom! hámegállazészdetélleg)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.