avagy: vince szerint a világ

Novégreittavége

2020/06/17. - írta: veresur

beach.jpg

Mármint a sulinak, ami nem is volt olyan igazi, mert már két hónapja itthon dekkolunk, ami jó is volt

(pl mert anya meg apa is homeoffice-ozott és együtt voltunk sokat, és együtt jártunk bringázni meg minden, meg a jegyeim is egész jól alakultak)

meg rossz is

(pl mert anya meg apa itthon voltak és állandóan kellett valamit csinálni és sose hagytak békén, pl. leckét kellett írni meg kiselőadás ppt-t meg tanulni, és sajnos több idejük volt kikérdezni is és a spanjaimmal se tudtam találkozni mert senkise ment sehova)

de most már tényleg jó lesz mert jönnek Miksáék hamarosan és mehetünk a Balcsiraaaa!!! Aztán Tisza. Aztán Horvátország. Közben versenyek. Aztán megint suli :((

(De az még sooookára lesz :))))

Szólj hozzá!

Új kedvenc sportom tudjátok mi?

2020/06/07. - írta: veresur

bringa-vinci.jpgA bringázás! És már egész jól is megy, a legtöbb amit mentem egyben az 45 km volt, és már edzésen is el tudok menni a lányokkal, pedig ők sokkal régebb óta járnak mint én

(és idősebbek is nálam, meg nagyobbak)

és Attila is megdicsért hogy ügyes vagyok és fejlődőképes. És a bringa utáni ráfutásban is el tudtam menni a csajokkal, együtt értem be velük. Nemsemmimi?

Címkék: sport bringa
Szólj hozzá!

Úszás

2020/06/03. - írta: veresur

vinuszotech.jpgKérdeztem apát, hogy szerinte jobban úszok-e most, mint mikor még vízilabdáztam

(persze szokás szerint nem válaszolt rendesen, mondjuk hogy igen, persze, megvernél most már mindenkit, hanem csak mondta hogy)

az én koromban az ember még mindig fejlődik, folyamatosan, és én is sokat fejlődtem, de a legfontosabb, hogy a technikám is javuljon. No azért csak megmondta nekem, hogy a technikám jobb lett, mert Attiláék figyelnek rá.

Szólj hozzá!

Mindjárt...

2020/06/01. - írta: veresur

vipera.jpg...vége a sulinak. Az onlájnnak is meg egyébként is. Már az utolsó dogák jönnek, meg a jegyek lezárása – és úgy néz ki, nem lesz hármasom, hanem mindenből négyes ötös. Jó, mi?

(Bár a legjobb azért az lesz, hogy vége lesz és jön a nyár)

PS: a rajzon az aktuális rajz házim: a keresztesvipera témakörben alkotott mű

Címkék: tanulás iskola
Szólj hozzá!

Onlájnság2

2020/05/20. - írta: veresur

onlajnr.jpgHé, és azt mondtam már hogy csupa ötösöm van, mióta nincs suliba járás?

(Persze apa szerint ez csak azért van mert Ő mindent tud, meg mert Ő nem hagy békén amíg mindent meg nem tanulok és Ő figyel rá hogy mindent időben beküldjünk de az az igazság, hogy ÉN tanulom meg a dolgokat és ÉN csinálom meg a leckét – ő csak segít – és ÉN kaptam már több ötöst is az órai munkámra, például töriből meg bioszból is, és ÉN voltam az aki teljesen egyedül is ötös fogalmazást írt – na jó, apa átnézte a helyesírást, meg tett 1-2 javaslatot a szövegre, de ENNYI! – majd meg is mutatom, ha el nem felejtem)

Címkék: tanulás iskola
Szólj hozzá!

Újra van edzés..

2020/05/10. - írta: veresur

bringa-maj.jpgÉs már járok a bringás edzésekre is! Kaptam a bringámra egy klipszet, mert egyelőre nem kell lookpedál, és már tudom is használni, csak egyszer estem el

(álló helyzetben)

egyébként meg próbálok menni a többiekkel – általában sikerül is. Szeretek triatlonozni, még jobban mint vízilabdázni, pedig azt is szerettem. De itt jobb a csapat, és mivel kevesebben vagyunk, jobb a közösség is, asszem. És Attila is jó fej, de Andi még jobb, kár hogy mostanában nem tart nekünk edzést, mert nincs úszás a járvány miatt..

A képen még spuris mezben látszok, de azóta már megvan az új mezem is, méghozzá triatlonos!!!

Szólj hozzá!

Járványügyi jelentés

2020/03/20. - írta: veresur

kektura2020.jpgNo, most már apa is itthon van, mert veszélyhelyzet van

(és a nagymama meg Emmickó miatt, hogy nehogy elkapják tőlünk, mindenki itthon van)

ami jó, mert apa segít tanulni, de rossz is, mert gyakran ideges ha nem értem meg rögtön, amikor magyaráz, de ami jó, hogy minden nap együtt elmegyünk futni, anya, apa, Juli meg én. Juli mindig tudja mit kell csinálni mert Anikó néni megírja neki, de azért változatos is, mert néha a hegyre megyünk, néha kirándulósba (például egy kéktúra szakaszra, ahol a nagyon fölfeléken gyalogolunk a többit meg futjuk), néha meg csak a Kopaszira (bár azt anya nem szereti).

És ha jobb idő lesz, megyünk majd bringázni is! Én megkapom anya régi bringáját

(egy szuper TREK-et)

Juli meg apa régi bringáját

(bár kicsit nagy neki de azért eléri a kormányt meg a pedálokat)

És ha lesznek nyáron versenyek, lehet hogy én is fogok indulni triatlonban, mert most már van bringám nekem is!

Szólj hozzá!

School's out

2020/03/17. - írta: veresur

Járvány van és ez rossz. Főleg szegény nagymamának, aki 99 éves, szóval a veszélyes 70 éves kor fölötti. Bár lehet hogy ő már annyival fölötte van, hogy a vírus észre se veszi, nem? Mindenesetre most nem mehet ki a lakásából ami szintén rossz

(bár minden rosszban van valami jó, a lába miatt eddig se mehetett sehova, szóval legalább nem túl sokat veszít most)

deviszont hétfőtől bezárták az iskolát, ami meg annyira nem is rossz, legalábbis abban reménykedek

(bár anya is itthon van, mert az ő munkahelyét is bezárták, szóval még bármi lehet, összeveszés-kibékülés-összeveszés-kibékülés)

hogy olyan lesz mint egy féligmeddig szünidő vagy egy hétvége, mikor kell egy kicsit tanulni de ugyanakkor lehet játszani is meg minden...

(apa szerint így indul majd, mert pár napig csak mindenki gondolkodik, mi legyen, aztán meg majd átcsapnak rajtunk a hullámok, mikor beindul a dolog és ránk öntik a rengeteg leckét)

Címkék: iskola
Szólj hozzá!

Onlájnság

2020/03/15. - írta: veresur

vin-marc15.jpg

No itt a koronavírus, ami eléggé megváltoztatja a dolgokat. Kezdve ott, hogy a március 15-i műsort, amire hónapok óta készülünk, végül csak saját magunknak adtuk elő pénteken az osztályteremben.

(Szerencsére a töriötös nem maradt el az iskolai műsorral...)

Folytatva, hogy a gitárórám is messengeren keresztül volt megtartva, ami egy kicsit fura volt, de azért működött.

És még folytatva azzal, hogy tegnap este bejelentették hogy a tanítás is digitális lesz hétfőtől, amiről még nem tudjuk, milyen lesz pontosan, de az biztos hogy iskolába menni nem kell. Apa szerint egy pár napba biztos beletelik mire ez összeáll, szóval úgy tűnik lesz egy kis szünet megint, sőt mindannyian itthon maradunk mert Juliéknak se lesz suli, anya meg nem megy dolgozni…

Címkék: iskola
Szólj hozzá!

Lézerrun

2020/02/26. - írta: veresur

vin-laser2020.jpgÚjabb izgalmas edzésbe kapcsolódtam be ma: mostantól lézerrunra is készülök, amiből a „lézer” rész a lövészet a lézerpisztollyal

(öt célt kell eltalálni, és csak azután mehetsz tovább)

és azt már látom, hogy ez is azon dolgok közé tartozik amik egyszerűnek látszanak de nem azok…

Ráadásul a klubban nincs egy balkezes pisztoly sem, így jobb kézzel kell lőnöm

(Ti amúgy tudtátok, hogy van bal meg jobbkezes pisztoly? Mert én nem.)

Címkék: sport sportolás
Szólj hozzá!

Piszka

2020/02/12. - írta: veresur

No, már megint. Szar érzés, ha az embert piszkálják, és ma megint piszkáltak a suliban, hogy kicsi vagyok meg hülye, pedig nemis

(legalábbis hülye nem, a kicsiségen meg dolgozunk, mondtam már hogy egyedül adom be magamnak a szurit? Csak kár hogy néha elfelejtem, például tegnap meg tegnapelőtt)

vagyok, csak rám fogják, mert a Vinék meg ezzel szórakoznak, ha nincs jobb dolguk. Ráadásul ma a BEAC-os edzésen is beszólt nekem az egyik nagyobb gyerek, hogy állandóan röhögök meg idegesítő vagyok

(ami akkor se szép ha néha TÉNYLEG idegesítő vagyok, de szerintem nem is annyira)

szóval eléggé rossz kedvem volt hazafele, ráadásul még apával is összevesztem

(illetve ő velem, nem én kezdtem)

mert kiderült hogy véletlenül rossz papírokat vittem magammal Esztihez délután, hogy a töridogára készüljünk

(szerintem persze véletlenül, de szerinte meg ez szabotázsakció volt, akármi is legyen az)

és hát ennek ő nem nagyon örült – sőt inkább dühöngött, én meg elkeseredtem… No persze végül kibékültünk, de addigra a mai nap már a kutyáké volt….

Szólj hozzá!

Félév

2020/01/31. - írta: veresur

No itt van,megjött a félév – nem mintha annyira vártam volna, meg aztán a jegyeim se annyira tetszetősek

(apa szerint ha azt a sok értelmetlen egyest kiküszöböltük volna, nem is lenne hármasom – de hát nem küszöböltük ki ugyebár)

viszont

(VISZONT!)

azért olyan is történt, ami eddig nemigen, két NFT*-ből is ötösöm van, szép volt Vince :)

(kettőből meg hármasom, hogyaffene)….

 

*=nagyon fontos tantárgy (matek, töri, irodalom, nyelvtan, angol, természetismeret)

Címkék: tanulás iskola
Szólj hozzá!

Mamama lába

2019/12/27. - írta: veresur

20191222gyogyuljmegmama600.jpg

Ajjaj, szegény Mamama eltörte a lábát, ami nem jó dolog, 99 évesen meg különösen rossz. Voltunk nála látogatni

(persze legjobban a képnek örült amit rajzoltam neki, bár a vájtszeműek észrevehetik, hogy apa gatyája elzöldült az ágy alatti részen - de csak az nem hibázik, aki nem rajzol... plusz a művészi szabadság)

és már jobban van, például tud ülni, de menni még nem sajnos, és egy kicsit nehéz volt neki (anya szerint)

elmagyarázni hogy így nem mehet haza hiába szögelték meg a csontját

(mert nem is tud járni)

hanem még itt kell maradnia a kórházban legalább egy hétig.

Jobbulást

Címkék: család betegség
Szólj hozzá!

Kiskarácsony

2019/12/25. - írta: veresur

vin-19kar640.jpgA szokásos módon itt van mindenki (Miksáék is, Dalmáék is, hurrá), megvolt a kaja, az éneklés

(és vajon ki adta a zenét a Kiskarácsony alá, na ki? Hát az Önök Vince barátja, természetesen :))

- előtte még apával megvettük a karifát 24-én reggel, aztán rakenroll… és kitört a téli szünet is

(Az úgy volt egyébként, hogy az idén nem vett mindenki mindenkinek ajit, de a gyerekek szerencsére kivételek voltak – szóval azért volt helye egy jó kis ajándékvadászatnak :))

Nektek is boldog ünnepeket, és persze újévet is…

Szólj hozzá!

Praebichl

2019/12/17. - írta: veresur

vin_si2019.jpg

Idén én is mehettem síelni anyáékkal, mert már nagy vagyok, és tök jól ment, mindenki dicsért hogy milyen ügyes vagyok. És egyébként tényleg élveztem is, a sízést is, meg a többi részt is (az angolozást kivéve), még azt is, amikor este elmentünk a hóban futni a csapattal a tök sötétben, egy olyan úton, ami egy nagy bányához vitt, és én végig a két leggyorsabb emberrel futottam és még ők is megdicsértek, hogy nagyon jól bírtam. Nem mondom hogy nem esett jól :))

No és most már tényleg csak a téliszünetre várunk...

Címkék: sport utazás
Szólj hozzá!

Mikor, mikor, mikor?

2019/12/12. - írta: veresur

vinsi.jpgLesz már vége a tanításnak?

(Vagy legalább a felelésnek, dolgozatoknak, röpdolgozatoknak, füzetellenőrzéseknek, háziellenőrzéseknek, egyeseknek, ketteseknek, végtelen tanulásnak, meg minden ilyeneknek)

Már csak 2 hét karácsonyig, és mégis minden délután tök sokat tanulunk. Nem jó ez így sehogyse, most már remélem a holnapi töri lesz az uccsó doga a téli szünet előtt....

De hogy jót is írjak, ma feljött hozzánk suli után az egyik haverom

(Vitéz, akivel régen rosszban voltunk de most meg már jóban, és sokszor játszunk on-line is, mikor épp nem vagyok eltiltva a gépezéstől, ami mostanában elég gyakran megesett. Márminthogy el lettem tiltva mert például kaptam egy egyest valamiből)

egy kicsit játszani, és apa megengedte, hogy maradjon amíg anya haza nem ér

(mondjuk azt apa te se gondoltad komolyan ugye, hogy TANULNI fogunk...?)

és játszhattunk egy kicsit, ami szuper volt, kár hogy aztán megint jöttek a történelem viharai a rengeteg királlyal, meg Hunyadi, meg mégegy Hunyadi...jaaaj, leolvadt az agyam!

De hogy még egy jót is írjak, holnap reggel angoldoga (mert ma rosszak voltunk), ucsó órán töridoga, de utána pakolunk és megyünk síelni!!! Hejj.

(a képen egy igen ifjú Vince, még 15-ből)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása