És igen, ez a pillanat is elérkezett: immár nekem is van nörföm,

(csak annak kedvéért, aki az elmúlt éveket egy sivatagban elásott vödörben töltötte: a NÖRF a legmenőbb játékfegyver-család, amely szivacsos lövedékeket lő ki meglehetős erővel és távolságra, a legkülönfélébb kialakítású konkrét lőfegyverekből. van belőle sorozatlövő-, zsebre rakható-, giga-, mega- és satöbbi modell)

ami azt jelenti hogy én is tudok vele lövöldözni ami viszont azt jelenti hogy nagyon menő vagyok. A nörföt egyébként Ákos barátomtól kaptam, aki nálunk volt játszani hétvégén

(aki még emlékszik: nemrég szóvá is tettem itt a blogon hogy ez már meg mikor lesz? mert megígérték. és hát most lett)

és hozott magával egy nörföt meg egy másikat nekem, ajándékba. Ezek olyan kicsi fajták voltak, nem a nagy hatlövetű, de azért ezekkel is jól lehet lövöldözni, csak kár hogy könnyen eltűnik a lövedék, az Ákoséi közül például kettőt teljesen elvesztettünk mire haza kellett mennie.

(apa szerint majd ha elköltözünk egyszer és kipakoljuk a lakást, az összes ilyen biszibaszit megtaláljuk és egy egész kocsirakománnyi üveggolyónk, kislabdánk, nörflövedékünk, legodarabkánk és ki tudja még mi mindenünk lesz hirtelen)

Amúgy tudtam ám hogy nörföt hoz nekem Ákos egyrészt mert jó barátom, másrészt meg mert láttam hogy ő is hozott egyet magának és gondoltam hogy akkor hátha nekem is hoz és tényleg.

Szóval igazán tartalmas hétvége volt, és nem csak a nörfölés miatt, hanem mert végre buli volt, plusz az unokatesóim is megjöttek akiket nyár óta nem láttunk. Hurrá, és mindjárt karácsony

(és már csak 1 nap suli, hejj)

...írhatok mától az iskolában, bizony. Vettünk is anyával tegnap iskola után kettőt, merthogy csak akkor derült fény erre a nagyszerű dologra, hogy holnaptól nekem

(mert annyira szépen meg jól írok)

már lehet tollal is írnom a füzetembe!

(és nem mindenkinek lehet ám! csak nekem, meg még négy embernek az osztályból. kár hogy nem tudom kik azok, de majd holnap kifürkészem)

Este még apa is gratulált

(bár nem mulasztotta el megjegyezni, hogy a matekot viszont gyakorolni kell mert a fogadóórán azt hallotta hogy abból csak kettes-hármas körüli dolgozatokat írok. dehát ez az apa már csak ilyen, no.)

meg anya is, én meg csak mosolyogtam, hogy igen...

Hát, kedves barátaim, ez nem az én szombatom volt. Előszöris, mivel véletlenül

(az úgy volt hogy hívtak engem is, de aztán magam se tudtam hogy menjek-e és inkább nemet mondtam, aztán meg mire meggondoltam volna, már megvoltak a csapatok)

kimaradtam a szinkron formagyakorlatból, maradt az egyéni kata meg a földharc. A katában az történt, hogy még nem megy annyira jól ez a zöldöves, mint a narancs, és rengetegen is voltunk a csoportomban, így aztán nem jutottam be a visszahívott legjobb négybe. Ettől már el is szomorodtam egy kicsit, főleg hogy a többiek meg első-másodikok lettek a szinkronban, de apával megbeszéltük, hogy a földharcban mérgesen és nagyot küzdök és jól megmutatom. Csak az volt a baj, hogy a jólmegmutatásra való tekintettel meg nagyon izgultam és akkor még rengeteget kellett várni, míg végre én jöttem.

(ráadásul kiderült hogy rögtön elsőként azzal fogok küzdeni aki múltkor Attilát legyőzte és első lett, no akkor még jobban izgultam hogy mi lesz)

És persze az lett hogy nagyon küzdöttem, de mégis kikaptam, pedig ki tudtam keveredni a szorult helyzetből, csak már későn, és le tudtam dönteni az ellenfelet de nem tudtam megtartani leszorítva – szóval végül ő nyert, én meg nagyon elkeseredtem, hogy semmit se nyerek ezen a versenyen

(hiába mondták anyáék hogy nem lehet mindig nyerni, meg hogy attól értékesebb a győzelem hogy nem nyerünk mindig – én azért szeretnék mindig nyerni)

de elhatároztam hogy legközelebb már tényleg nyerek.

(és akkor nem engem vigasztalnak Liliék meg a többiek, hanem vagy együtt örülünk, vagy én vigasztalom őket)

(Helyszín: POREC, üdülőkomplexum apartmanháza előtti térség, némileg szezonon kívül, reggel 9 óra, borongós idő, 15 fok.

Szereplők: Vince, 8 éves, zsebre dugott kézzel csendben álldogál, tőle kissé balra Iván, 46 éves, a kerékpárját tisztogatja. A háttérben szobaasszonyok közelednek kocsin tolva maguk előtt a tiszta törölközőket és tisztítószereket)

V: (a közeledők felé biccentve): Ezek kik?

I: Szobaasszonyok

V: És mit csinálnak?

I: Kicserélik a törölközőket, kitakarítanak a szobákban, ilyesmi

V: És ha mi is ott vagyunk bent?

I: Gondolom akkor nem mennek be.

V: Hát akkor?

I: Gondolom megvárják míg nem lesz ott senki.

V: Ahha... És... Hogyan mennek be?

I: Hát, van kulcsuk...

V: Kulcsuk???? A mi helyünkhöz??? Mikor nem vagyunk ott, és csak úgy bemennek? És mondjuk, mondjuk bekapcsolják a tévénket és ott ülnek és nézik?

I: Hát nem hiszem, szerintem csak kicserélik a törölközőket, kitakarítanak, aztán mennek tovább...

V: Dehát ott a távirányító, lehethogy mégis leülnek a kanapénkra és kapcsolgatják a tévét... A mi tévénket... Hmmm (gondterhelten motyogva eltávozik)

I: (elgondolkodva néz utána)

FÜGGÖNY

Ma hétköznap van, de úszás helyett mégis bulizni voltam, mert ma van Kolos második szülinapi bulija. Jó mi? Amúgy Kolos a harmadik testvérem, csak ő nem velünk lakik, mivel az ő apukája a Gábor, mint Juliéké,

(az enyém meg Apa, mint már nyilván rájöttetek)

az anyukája meg nem Anya, hanem a Meli. De Kolos nagyon helyes és már egy kicsit beszél is, mondjuk a Vincét úgy mondja Jetyety ami azt jelenti hogy vagy valamilyen idegen nyelven tanult meg először

(ez nehéz lenne ám, mert az angol nekem úgy is nehéz hogy magyarul már tudok)

vagy a füle rossz és nem tudja jól utánozni a szavakat. No mindegy, ha az utóbbi akkor majd leírom neki hogy VINCE, nagybetűkkel, hátha a kicsiket még nem ismeri.

Node a buli: hát az jó volt, csak kár hogy holnap iskolába kell menni.

Hanem én is.

Ma pont fél éve (puszminusz 2-3 hónap) hogy megírtam életem első regényét. Azért ilyen későn, mivel csak akkortájt tanultam meg írni, viszont cserébe nem pöcsöltem, egyből egy tudományos-fantasztikus kalandregénybe oltott rajzfilmadaptációval kezdtem, méghozzá nem is röviddel.

(jó hosszú hosszú lett, egy oldalra ki se fért – igaz ugyan hogy az első oldal közepén kezdtem, de ez azért nem semmi így sem, úgy hiszem)

És van nektek még egy meglepetésem.A kerek évfordulóra tekintettel jogdíj, előfizetés vagy egyéb komolyabb pénzbeli hozzájárulás nélkül hozzáférhetővé teszem itt a vinceblogon, mindenkinek.

(gyorsan olvassátok el, mielőtt meggondolom magam)

és nagyon helyes voltam kiskoromba, bár kicsit csalódtam, hogy apa rajzolta azokat a kis képeket, és a szövegeket is és nem én.

(Aki nem tudná: a régirégi vinceblog első kb kétévnyi bejegyzése megvan nekünk könyvbe is, amit egy barátunktól kaptunk – bőrkötésben, 117 oldal, nagyon szuper és teljesen unikális – mivel csak egy példányban létezik)

...lesz már a barátaimmal tartott szülinapom?

(és jöhet-e Bálint is? És lesz-e kincskeresés?)

Megannyi kínzó kérdés és apa meg nem válaszol csak anyához küld... no szép.

...hogy egy napig vízilabdáztam is már?

(de aztán visszamentem úszni mégis, mert még fejlődnöm kell egy kicsit)

...de aztán újra megpróbálom,, hátha én is sokáig fogok vízilabdázni aztán mint apa.

(bár igaz ami igaz, már ő is abbahagyta, mert öreg)

NEHÉZ.

(egy hat (6!) versszakos verset kell megtanulni hétfőre, plusz még matekból a tízeseket is érteni kéne meg az egyeseket meg a szorzótáblát,, meg az osztást, nem beszélve a szöveges feladatokról – és nem beszélve apáról aki állandóan ilyeneket kérdez (direkt!) hogy ha 15 Ft a csoki és húszassal fizetek akkor mennyit kapok vissza meg hogy melyikek a téli hónapok (és nem, nem fogadja el hogy a szerda meg a csütörtök), és még környezet is van meg angol (azt tudtátok hogy a dog az kutya, a hotdog viszont ennivaló?) – hát az a csoda hogy egyáltalán van időm egy kicsit játszani meg tévézni meg kempórajárni)

Ez volt a sorrend, igazán elfoglalt voltam, láttam medúzát, majdnem teljesen felmásztam a Mangart-ra, majdnem beugrottam a magasról a Tiszába, tényleg horgásztam a Balcsiba.

Persze ennél sokkal több mindent is csináltam, csak nincs időm leírni mert már megint mennem kell...

Majd talán szeptemberben, iskola közben mégiscsak több időm van...

Egész héten médiatáborban voltunk Dorkával, ami szuper volt mert Dorka a barátom,

(és még ott is lettek új barátaim, például Gaga, aki igazából Gábor, meg a Dávid meg a Tomi meg a Manna, aki lány, meg a Samu)

meg szuper volt azért is mert nagyon izgalmas dolgokat csináltunk például rádióműsort amiben én voltam egy formaegyes versenyző, meg autósüldözésesfilmet, meg reklámot amiben a Csodasúlyzót reklámoztuk,

(ezzel kétszerolyanerős leszel)

meg festettünk pólót

(én egy minyonosat csináltam, aminek az elején meg az volt hogy „bűvösvölgy”)

és fociztunk meg voltunk egy szuper játszóházban... Szegény Dorka még beteg is volt egy napig és haza kellett vinni de annyira akart jönni hogy inkább meggyógyult másnapra. Meg is beszéltük hogy mi tutira megyünk jövőre is.

...már megint. Pedig még haza se jött. És pedig már annyira hiányzik!

(egy jó van csak az elmenésében: hogy anyáéknál lehet addig aludnom, hivatalosan a meleg miatt, nemhivatalosan meg azért mert egyedül nem szeretek fönt aludni)

Egy hétig voltam távol, de jó volt a kempótábor – dalolná a költő, de én inkább csak elmesélem

(merthogy még sose voltam ilyen sokáig anyáék nélkül, és főleg nem a rokonaim nélkül)

hogy milyen volt: hát jó! Kemény edzések voltak de buliztunk is sokat, meg persze fagyiztunk és fürödtünk a medencében

(míg csak valamelyik edzésen valakik telehordták sárral a ki-be ugrálás közben)

és játszottunk meg rémeseket meséltünk egymásnak este

(azóta is benézek az ágy alá mielőtt lefekszem)

no és a legfontosabb: a ti Vince barátotok immáron narancs övben pompázhatna

(nem is kéne megvenni mert a NagyBoti, aki meg zöldöves lett, nekem adta a régi narancsát)

csak meg kell várni az első közös edzést hogy a sensei felköthesse.

(azért otthon titokban fölpróbáltam, mert még soká lesz szeptember)

Naugyehogyugye? És még nem is lett túl rossz a bizim, hejj! Most pedig tomboljon a nyár, nagy leendő másodikosként!

(és irány a nyaralás, ne keressetek itthon mostanában!)

No ez is megvolt, erre a hétre jutott életem első úszóversenye amin tényleg részt vettem

(mert egyszer már majdnem voltam, még Rolandbácsinál, de akkor lebetegedtem pont)

és az egyhossz mellúszásban ötödik lettem. És ezért érmet ugyan nem kaptam, de egy szép oklevelet, amire rá volt írva a nevem, azt igen, meg egy menő vizipisztolyt is, szóval nagyon jó kis verseny volt.

Hát, úgy tűnik, van egy kis gubanc, azt mondják anyáék. Merthogy a matek felmérőm nem sikerült elég jól

(illetve apa szerint inkább elég rosszul sikerült, sőt bizonyos nézőpontból kritikán alulian, felháborítóan, borzasztóan rosszul)

ami sajnos azt jelenti hogy hiába megy jól az olvasás, és a kezdeti nehézségek után egész jól a környezet, így se elégedettek velem, és ha nem fogom jobban csinálni a jövőben, akkor ugrik a kempoedzés. És helyette matekozni fogunk (nomeg nemhelyette is).

Még szerencse, hogy kezdődik a nyár! Már csak egy hét van!

(ami azt jelenti hogy most majd sokáig, de tényleg sokáig nem lesz matek felmérő – meg semmilyen más felmérő se)

Amelyben a ti Vincétek tényleg bajnok lett!

(nempedig második)

Az pedig úgy kezdődött, hogy a régi formagyakorlat már uncsi volt, és elhatároztam hogy a kettes számúval fogok versenyezni, és a sensei is beleegyezett. És utána már csak rengeteget kellett gyakorolni, de nemámcsak az edzésen, hanem még otthon anyáékkal is. És ők is segítettek

(például hogy ne a földet nézzem, meg hogy szépen csináljam a mozdulatokat, ne is túl gyorsan, se túl lassan)

hogy még jobb legyek,, bár a végén már nem volt kedvem gyakorolni se,, de azért még utolsó este is megcsináltuk négyszer.

És másnap a versenyen nagyon jól ment, és én kaptam a legtöbb pontot (asszem), de nem nyertem még akkor, mert a legjobb négynek

(és képzeljétek, ebben benne volt vin is! hurrá!)

újra be kellett mutatnia a gyakorlatát, és az első pontszám nem is számított, csak ez az új. No és akkor bemutattam én is, és már megint én lettem a legjobb, csak nem voltunk teljesen biztosak benne mert elfelejtettük megnézni az összes pontokat

(mert az úgy megy, hogy mindegyik bíró pontoz, de a legkisebb meg a legnagyobb pontszám kiesik és a többit adják össze, és akinek több van, az nyer)

és így csak akkor lett biztos hogy én nyertem, amikor kihirdették az eredményt és felállhattam a dobogóra.

És a napnak még ekkor sem volt vége mert következett a földharc, ahol a múltkor kikaptam,, és sajna most is elveszett az első meccs, de szerencsére lehetett javítani, és a másodikra nagyon összeszedtem magam

(ezt a sensei mondta)

és végre megnyertem, de nagyon ám, és ezzel én lettem a harmadik, tehát bronzérmes.

És tudjátok mi volt még kassz? Hogy ott volt Éva mama meg Gápi is, meg még Zoziék és mindenki látta, hogy milyen ügyes vagyok és gratuláltak.

És tudjátok, mi volt MÉG klassz? Hogy Attila is nyert aranyérmet (földharcban), meg Vin is (szintén), és persze a többiek is, mind, Berti meg Milán, meg Boti és Lili és Nóri akik annyira sok érmet nyertek hogy már nem is tudom, pontosan miket... És így aztán mindannyian bajnokok lettünk, hejj!

Megdicsérek mindenkit, jól szurkoltatok. Szombaton átestem a tűzkeresztségen életem első kempóversenyén – és mindjárt egy országos bajnokságon estem át! Na nem úgy, de nem is akárhogy, a formagyakorlatban ezüstérmes lettem (biztosamibiztos, nem is vettem le három napig a bizonyítékot a nyakamból). A földharcban is jól harcoltam (detényleg, még a Sensei is mondta) de sajnos elvesztettem a meccsemet így ott nem sikerült jó eredményt elérni (azért én is szereztem pár pontot az ellenfélen, bizonyám!). De öröm az ürömben hogy Vin barátom viszont második lett a földharcban a kategóriájában, szóval mindketten büszke ezüstérmesek vagyunk...

És a Sensei azt mondta, ha még keményebben edzünk, még ennél is jobbak lehetünk (például mint Lili aki négy érmet is szerzett, még aranyat is). 

Az ember nem úgy születik, hogy már mindent tud, hanem kicsit megnő, bölcsi, ovi, elsőá, elsőbé, aztán másodiká, másodikbé, aztán így tovább, szépen megtanulja a betűket meg az olvasást meg a számolást és utána lesz okos.

És akkor igaziból tervezhet olyan űrhajókat mint ez itt fölül.