Tudjátok miújság? Hát az hogy tegnap óta már citrom öves vagyok*, az az újság, hejj!!

Kemény munka volt, jól elfáradtunk de megérte! És ma már meg is kaptam a sárga övet**, csak kár hogy várni kell, hogy a sensei felköthesse, mert az úgy helyes.

Ja, és anya is megdicsért és az is jólesett.

* És tudjátok, MÉG miújság? Hogy még meg is dícsértek az eredményhirdetésnél, hogy jól csináltam mindent. Persze még sokat kell tanulnom, ha olyan akarok lenni mint a sensei, de apa szerint időm van bőven...

** Én úgy látom, most hogy – szigorúan felkötés nélkül – megvizsgáltam, hogy mintha a sárga öv erősebb, keményebb volna mint a fehér. Ha például valakit fejbe akarnánk csapni vele, jobban fájna neki mint a fehérrel.

A rengeteg dolgom közepette el is felejtettem megírni, hogy sikeresen abszolváltam az első félévemet a suliban! Még mindig elsős vagyok ugyan, de már második féléves! És tudjátok, még mit jelent ez? Hogy kiolvastuk a régi könyveinket és már újakból tanulunk. És még az is van, hogy kaptam új iskolatáskát, ami ugyanolyan menő mint a régi, csak könnyebb (fél kilóval)

Versmondó verseny lesz a suliban, én március 3-án kerülök sorra, mert minden nap mások mondják el. Kicsit már izgulok, de apa szerint nem kell, hanem gyakorolni kell sokat és akkor jó lesz. Amúgy már tudom kívülről a verset, ezt itt ni (csak még apa szerint a szépmondást kell gyakorolni):

Szóval a vers:

Skóciában zord az élet!

Kastélyomban zordan élek.

Zord dudaszóra táncolok,

Az igazi férfi én vagyok!

Skóciában zord a táj.

Zordan legel a birkanyáj.

Zord lovagokkal harcolok,

Az igazi férfi én vagyok!

Az igazi férfi dudán játszik,

Vörös szakálla messzire látszik,

Az igazi férfi mindig zord,

Az igazi férfi szoknyát hord!

Voltunk éjszakai kiránduláson anyával, apával, Julival meg a barátnőjeesztivel. Azt hiszem, én nem annyira szeretek sötétben kirándulni mert egy kicsit félelmetes is. Bár izgalmas is. Csak a Juli ijesztget, meg akkor is sötétben akar menni amikor én nem.

Viszont a hegy tetején tényleg szép volt a kilátás, lehetett látni a Dunát meg az összes hidakat. Meg a Parlamentet.

Csak pont 15 perccel szántunk az ügyre többet a kelleténél.

(De nem féltem ám azért nagyon, ne gondoljátok! Meg különbenis apa kezét fogtam,)

Ma nagyon jó napom volt, mert csak két órát voltam az iskolában. Utána jött apa és elmentünk a sportorvoshoz, és rengetegen megvizsgáltak és sokat kellett várni* és végül megállapították hogy nincs semmi olyan bajom ami miatt ne kempózhatnék, és be is pecsételték a budopass-omba. Ez jó hír mert akkor mehetek az övvizsgára jövő héten. Ami miatt már nagyon izgulok, hogy milyen lesz. Meg hogy sikerül-e (ha igen, akkor citrom öves leszek, hejj).

Ja, és hogy miért volt jó napom még? Hát mert a sensei meghozta az új gí-met (igaz, egy kicsit nagy, de azért abban edzettem már tegnap is**). És képzeljétek, ennek a fölsője már TÉNYLEG fekete (mert a régi inkább sötétszürke volt), és a sensei meghozta a felvarrót is, amit majd anya szintén felvarr és ebben a nagyon menő cuccban fogok menni az övvizsgára is már!

* bár apa szerint nem, de szerintem meg de (és azt annyira nem szerettem)

** anya majd kicsit megigazítja, remélem nem rontja el

Vasárnap voltunk a mászóhelyen, ami fedett és a falon vannak ilyen kicsi kapaszkodók. És nem csak mászni kellett, hanem edzés si volt és nagyon büszke voltam magamra mert sok fekvőtámaszt tudtam csinálni, öklön is meg rendesen is. És a boulderteremben is ügyes voltam, többször is fel tudtam mászni a labdákért amiket Nóri (aki az edző) ragasztott jó magasra. El is fáradtam, így a végén amikor még nyújtani meg erősíteni kellett, kevésbé volt kiemelkedő a teljesítményem.

Node az viszont jó volt, hogy utána Kamiék feljöttek és még egy csomót tudtunk játszani.

Tudjátok, mi van? Az van hogy nem kell többé Erzsinénihez járnom! Mert már mindent megtanultam, még a R betűt is, hurrá! És köszönöm Erzsinéni :)) 

..fogok dohányozni, mert a kutyáknak árt a füst. Meg az embereknek is.

Hát ez is megvolt, már csak 3 nap a szünetből és megint iskola és kempó és úszás (bár az lehet hogy nem mert még mindig beteg vagyok egy kicsit*).

A karácsony nagyon jó volt, apával vettünk karácsonyfát és én segítettem kiválasztani meg hazahozni is (pedig nagyon nagy volt ám!) meg még feldíszíteni is (pedig nagyon nagy volt ám! az összes díszt ráraktuk, kivéve a csúcsdíszt mert azt nem értük fel), és aztán megjöttek a vendégek és végre Zozival is tudtam játszani. És képzeljétek, majdnem egyforma távirányítós autót kaptunk, csak az övé valamiért nem működött. És én pedig kaptam íjat, meg nagyon jó kártyajátékot, amiben bányát kell építeni a kincshez, kivéve ha te vagy a szabotörp mert akkor pont hogy gonosznak kell lenni hogy senki ne kaparintsa meg. Ja és még kaptam csocsót is, ilyen kisebb fajtát amivel lehet ketten is játszani, meg walketalkie-t.

És nagyokat kirándultunk is a szünetben, bár eleinte senki se akart menni (legalábbis a Juli meg én). De aztán végül mindig érdekes volt, mert felderítettünk egy barlangot, meg találtunk őzagancsot, meg találkoztunk barátságos cicákkal meg kutyákkal is.

És persze volt nagy szilveszteri buli, és képzeljétek: az igazi éjfélig fent maradtam! Ezért aztán kétszer tűzijátékoztunk, meg kétszer koccintottunk, mert anyáék a biztonság kedvéért csináltak egy korábbi koccintást is, hátha elalszunk előbb, de nem aludtunk, csak Ambrus ment haza mert ő még kicsi (egyésháromnegyed éves, ami kevesebb mint kettő). És megtanultuk azt is, hogy koccintáskor a szemébe kell nézni mindenkinek (mármint nem MINDENKINEK egyszerre hanem csak annak akivel éppen koccintunk).

A képen pedig a viágítós ördögszarvamat láthatjátok, kicsit elmosódva mert sokáig lettem fényképezve (sajnos mára elmúlt belőle a világosság, legalábbis sötétben).

* ez azt jelenti hogy állandóan orrot kell fújni meg néha kicsit köhögök de kempóra azért mehetek meg iskolába is majd ha lesz de uszodába nem nagyon

Bár szerintem virgácsot senki se kap. Mert például én se voltam TELJESEN jó egész évben és mégis hozott a Mikulás egy csomó ajándékot, ráadásul otthonra is meg a mikulásbulira is, ahova vonattal kellett menni és nem csak eljött az összes Mikulás*, hanem volt csokiszökőkút is, meg lehetett Gumballos játékon nyerni, meg díszt csinálni meg minden.

* A vasutasbácsi szerint azért voltak többen mert egyszerre nem tudták volna azt a sok gyereket megajándékozni. És tényleg.

..de már egyre kevésbé, mert Erzsinénivel sokat gyakorolok, meg akkor is mikor otthon vagyok, és egy kicsit már tudok pörgetni rendes R betűt.* Még nem teljesen tökéletes, de például a segdpálcikát (apa szerint jobbnapokat látott koktélkeverőt) már nem kell használnom.

Szóval vigyázz ligó, napjaid meg vannak számlálva, háhá!

* habár kicsit olyan mint egy beteg hraccsoló hörcsög, legalábbis Évamama szerint.

...nehéz. Talán ez lenne a legjellemzőbb, ha egy szóban kellene összefoglalnom számos tapasztalatomat.*

A matek az pont nem annyira, mert az könnyű, csak össze kell adni meg kivonni (erre apa ilyeneket mond néha hogy „mínusz” de én jobban értem hogy –ból meg –ből**). Néha persze a matek is bonyolult és bele lehet zavarodni. Például mikor „műveleteket” (ami az összeadás meg a kivonás, csak ilyen tudományosan) kell írni 5 piros almára meg 3 sárga körtére, és az mondjuk nem jó, hogy ötből három, vagy nyolc meg öt... De azért általában ügyes vagyok és ha hirtelen kell valamit számolni akkor végszükség esetén ott vannak az ujjaim (tudok ám velük tíznél nagyobb számokkal is számolni). Szóval a matekot azt eléggé szeretem, meg még az éneket is, és abból is gyakran megdicsérnek és kapok cicás pecsétet (plusz beírták, hogy „szívesen énekel” ami igaz is mert tényleg***).

A rajz meg a technika is jó, bár néha beszélgetni érdekesebb, és olyankor hamar ránk szólnak****. Angolból vőleg színezni kell meg énekelni, meg egy pár szót megtanultam, például jesz meg nó meg helló...

De a legnehezebb teljesen biztosan a magyar, az olvasás is meg az írás is roppant kemény munka. Már megtanultunk majdnem húsz betűt és mindegyikből van kicsi meg nagy meg írott meg nyomtatott, és MINDET tudni kell... És apa szerint még egy csomót meg se tanultunk, és azok még nehezebbek (pedig nekem ez is soknak tűnik). Azért némi üggyel-bajjal el tudok olvasni mindent, amiben a már megtanultak vannak, akkor van csak baj (persze apa szerint, mert ő ilyen kukacoskodó) amikor azt hiszem, tudom mi van odaírva, de rosszul tudom sajnos*****.

És nem csak olvasni kell ám, hanem írni is! Kezdetben ez nem ment annyira jól, de most már egész belejöttem, báár otthon általában jobban megy mert nem sürgetnek annyira. Az iskolában néha annyira sietni kell, hogy nincs időm rendesen leírni a dolgokat hanem csak írok valamit gyorsan (ami átmenetileg megoldja a gondot, de aztán otthon sajnos ki kell javítani ami rossz lett – mintha nem lenne amúgyis egy csomó lecke). És tudjátok, mi az ami még nehéz? Hát azok a hosszú szavak, amiket nehéz is kisilabizálni******, meg olyan hosszúak is, hogy mire a végére érek, elfelejtem, mi volt az eleje (nem beszélve a mondat elejéről, ami addigra az idők homályába vész). És akkor azokról a rettentő mondatokról még nem is beszéltem, amikben csopa összevissza betűk vannak (mint például a: A pálma a lámpa alatt áll, Pali és apa pedig a lámpa mellett áll)

Ugyehogy?

(Bár hozzáteszem: a képen láthatónál már SOKKAL jobb betűket írok. Majd megmutatom azt is ha apa beszkennelte.)

* és főleg nehéz az ovihoz képest, bár most már egész jól boldogulok...

** mert apa mindig ilyen okosokat mond, amitől néha jobban megértem de néha meg annyira bonyolult lesz tőle, hogy inkább Rifit simogatom ahelyett hogy megpróbálnám felfogni

*** és nem csak az énekórán hanem például múltkor a Gryllus koncerten is, ahol voltak a kedvenc énekeim a CD-ről

**** múltkor délután be is írtak nekem, hogy egész végig beszélgettem, és apa először még nem lett mérges, de mikor rájött hogy egy csomó leckém viszont nem íródott meg, akkor már igen. Azt mondta, az se helyes, hogyha úgy beszélgetek hogy én már mindennel kész vagyok, mert az zavarja a többieket, de ha még ráadásul a saját leckém sincs kész, az már tényleg skandalum (ez nem tudom mit jelent de asszem a nemhelyes-nek valami erősebb változata)

***** ne találgass, olvass – mindig ezt mondja

****** például ez is egy ilyen nehéz, ez a ki-si-la-bi-zál-ni

...az elmúlt időkről mert annyi minden történik hogy nem mindent jut időm megírni. Tehát:

- kiesett a fogam (kettő is)

- iskolás kempóra járok és van boxkesztyűm meg fogvédőm és másfél óra az edzés és már készülünk az övvizsgára

- a nagymedencébe járok úszni és már át tudom úszni simán a nagymedencét kapaszkodás nélkül

- az ágyamban alszok majdnem minden éjjel (mert már nagy vagyok és nem megyek át anyáékhoz csak ha rosszat álmodok de az ritkán van)

- egyedül öltözködök edzés után

- tudok húzódzkodni, de igazából és többször is

- tudok egy csomó betűt (bár néha kicsit összekeverem őket)

- rengeteg leckém van mindig, de megcsinálom és csak néha segít apa vagy anya vagy Évamama

- alig van időm a játszóra menni a sok mindenféle feladat miatt (de szerencsére a spanjaimnak sinkcs, így nem maradok le semmi nagyon fontos bandázásról)

- volt pótszülinapom és voltunk sötétben kirándulni meg tortázni (és csak egy kicsit féltem visszafele a sötétben, pedig eloltott lámpával is mentünk, bizony)

...hát így (Ja, a képen az Árpád kilátót hódítjuk meg Vinnel, Bazzsal és Dudival - meg Julival).

No nem otthonról, csak a régi szobámból az új szobámba*. Szóval ha jöttök látogatni, most már ott keressetek, hejj. A nagy költözködésnek meg az lett még a vége, hogy egy csomó régi játék meg ruha nem fért el és azokat meg elvittük anyával a szegényeknek**.

És mire hazaértünk, megjött a Juli és neki is elbüszkélkedhettem az újonnan berendezett szobámmal és mondta is hogy nagyon klassz lett, és meg végre játszhattunk is egy kicsit mert egész hétvégén el voltak utazva Esztivel***.

A képen viszont a régi szobám alaprajzát látjátok, mert a múlt héten amikor le kellett a suliban rajzolni, még ott laktam. 

* Az új szobám valójában a Juli régi szobája, mert az ő új szobája meg az Eszti régi szobája. Szegény Eszti, gondolhatnátok, merthogy neki meg nem maradt így szobája, de ő meg egy egész új lakásba költözött és most már ott lakik Matyival. (Amúgy az meg apa régi lakása, de apa nem szomorkodik azért, mert neki is jutott valami: anyával beköltöztek ágyilag az én régi szobámba, a maradék szobából meg csináltak egy közös anyaapa dolgozót. Bonyi mi? Lényeg hogy mindenki elköltözött.

** Én egy kicsit aggódtam hogy talán már alszanak mert múltkor mikor kempóra mentünk, már aludtak a bácsik itt az utcánk sarkán de kiderült hogy azok csak véletlenül aludtam, mert ezek akikhez mentünk teljesen ébren voltak és nagyon örültek mindennek amit vittünk.

*** Igaz, ez rövid hétvége volt, mert szombaton is volt iskola, de cserébe jövőhéten meg csak három napot megyünk, utána meg tizenegyet nem, mert ősziszünet lesz.

Már régóta szerettem volna visszamenni az oviba* és most vissza is mentünk, méghozzá időben (bár én egy kicsit aggódtam, hogy elkésünk, de nem), és ami még jó volt, hogy mindenki ott volt aki számít, az iskolások is meg az ovisok is, meg Évinéni is meg Gittanéni is, és lehetett kézműveskedni is**meg összerakták a seprűkörhintát meg minden. De a legjobb az volt, hogy újra ott dübörgött a banda, és a régi oviudvaron játszhattunk újra, és minden olyan volt mint régen, és ott volt Benduz és Zsiga és Berci és Milán és Nagyvin és Bazsa és nem is akartunk hazamenni egyáltalán, csak mikor kiraktak és már muszáj volt... (és akkor kicsit még ellenkeztünk, de hiába)

De azért persze tudtam, hogy én már nagy iskolás vagyok, aki írni tanul meg számolni, meg tud szobaalaprajzot rajzolni és a nagyokkal jár kempózni (mondtam már hogy van boxkesztyűm?). Szóval nem voltam szomorú csak azt akartam hogy még egy kicsit tartson a nap.

* És tulajdonképpen egyszer már voltunk is, de akkor csak Gitta néni volt ott meg egy páran a régi ovisokból, de a legtöbben már haza voltak menve mert péntek délután volt és későn. De azért az is jó volt, és Gittanéninek megmutattam a füzeteimet és ő megdicsért, és utána elmentünk a játszóra ami szintén jó volt, mert mióta iskola van, ritkán járunk oda, és akikkel nem járok egy iskolába, mint például a Bazsával, azokkal csak olyankor találkozok.

** én egy dugódenevért csináltam és mondhatom igen szépre sikerült, csak apa (akinek odaadtam vigyázásra meg ragasztószárításra) kicsit túlerősen találta összenyomni s kifittyent a széleken a ragasztó (persze őszerinte túl sokat tettem rá... dehát biztosra kell menni, nem? ha ragasztó hát inkább legyen sok, mint kevés.)

...az új StarWars sorozat és apával már nagyon várjuk. Azt mondja, levetítik majd reggel, délután meg este is az első részt. Én egyelőre úgy tervezem, hogy megnézem mind a hármat.

Nna. Már három napja járok iskolába, itt az ideje egy rövid beszámolónak*. Alapvetően egyébként érdekes az iskola, de körvonalazódik pár probléma vele kapcsolatban. A társasággal persze nincs baj (hisz ott van a Vin is meg én is) bár apa szerint napok de lehet hogy csak órák kérdése hogy szétültessék a fantasztikus négyest. Persze ha ilyeneket mond, nem csoda hogy az ezüst pillanatokról** inkább Julin keresztül számolok be.

Merthogy persze TELJESEN véletlenül alakult úgy hogy elvesztünk a délutáni udvarozás alatt, és persze nem is vesztünk el mert mi végig tudtuk hol vagyunk, csak sajnos Bettinéni nem tudta*** és meg is ijedt és minket meg jól leszidott.

Nnoés miután ilyen stressz ért az iskolában is, itthon meg rengeteg, de tényleg rengeteg feladat van, mert leckét kell írni meg kipakolni meg bepakolni és addig játszani se lehet vagy maximum csak egy kicsit. És még apa is csak PARANCSOLGAT, hát ez már rettentő, jobb nem belegondolni, mi lesz még itt. Egyedül a Juli segített kihegyezni a színeseket, de persze ő ráért mert neki nem parancsolgattak mert már nagy, és Eszti meg ITTHON SINCS, pedig ő is iskolás, mert az egyetem csak jövő héten kezdődik. Skandalum.

Ja, és újabb könyvek érkeztek (anya érkeztette őket) – ezeket már tuti nem bírom el. Azért bekötötte.

* Bár mostanában annyit nyaggatnak hogy mi volt meg hogy volt, hogy inkább néha azt mondom, nememlékszem már. Ez nem szép dolog, tudom. De TÉNYLEG annyiszor

** abban az értelemben ezüst, hogy semmiképp sem arany. Inkább a gyorsan felejtsük el kategória.

*** merthogy épp óriáspókokkal harcoltunk az udvaron amikor hirtelen láttuk hogy sorakoznak és akkor beszaladtunk utánuk mi is de az mégse e mi osztályunk volt mert a mi termünk üres volt és akkor egy kicsit vártunk aztánmeg visszaindultunk az udvarra de akkor máár jöttek e mieink is és nagyon aggódtak mi meg anya szerint éppcsak megúsztuk az intőt, de lehet hogy a szétültetést nem fogjuk...

Ide járok, maóta. Bár igazából ma még nem volt tanulás csak évnyitó (az eső miatt a tornateremben, csak nekünk) meg szülői (egy kicsit, az elején) meg játékóra. Meg elmondták hogy mit kell vinni, meg kaptunk könyveket, jó sokat meg nehezet (és még nincs is meg mind!), és itthon anyával írtun rajzos órarendet, és holnap már lesz magyaróra is meg tesi meg ének. Meg matek. Az énektől egy kicsit féltem de apa szerint ez butaság mert az a legkönnyebb mert csak tanulunk majd énekeket meg ilyenek. Háát, nem tudom...

Mikor hazajöttünk, anyával összecsoportosítottuk a könyveket meg füzeteket, mindegyiket külön tartóba, és a holnapiakat beraktuk a táskámba (ami nagyon klassz és a Levitől* kaptam, ilyen focis mintás és van hozzá tornazsák is) de olyan nehéz lett hogy el se bírom. Hát, legföljebb majd anya vagy apa viszi. És miközben pakoltunk, mindenki egyfolytába hívogatott a telefonon hogy milyen volt meg hogyan volt – az ember azt gondolná, sose jártak iskolába**. Végül anya megmérgesedett hogy így sose végzünk de szerencsére végül mégis befejeztük és egy kicsikét még tévét is nézhettem mese meg szuri meg fogmosás meg alvás előtt.

Ja és azt még nem is mondtam, hogy milyen nagyfiús dolgok történtek még: előszöris lett bérletem amit nem szabad elhagyni meg diákigazolványom amit szintén és lesz majd kulcsom is de még nem most rögtön de focira nem fogok járni pedig szeretnék de sajnos ugyanakkor van mint a kempó és azt még a focinál is jobban szeretem.

Ja és a Vermes lett a padtársam, a második sorban ülünk a középső padsorban és a kisAti*** ül mögöttünk meg még egy fiú.

Ja, és még kitaláltam pakolás közben hogy azt az órát amelyik már volt, kihúzom. De sajnos ikderült hogy még a jövő héten is kell az órarend mert még sok hétig lesznek az óráink mindig újra meg újra. Hát ez nem tűnik hiperérdekesnek de majd meglátjuk – apa szerint nem mindig csak ugyanazt fogjuk tanulni. Amúgy érdekes azért az órarend, például kiderült hogy hétvégén nincs semmi iskola és azt csinálhatok amit akarok? Például sokáig lehet aludni meg ilyenek. Vagy játszani. Vagy tévézni (ha anya megengedi)...

* Levi a Juli meg az Eszti unokatesója, meg nekem is egy kicsit de nem teljesen

** bár lehet hogy csak már elfelejtették – végülis elég jó öregek már

*** ő is a mi ovinkba járt csak nem a fecskébe

Mert Juli Berlinben van. Már két hete ott hagytuk anyával és hiányzik, pedig még jó pár nap míg hazajön...

Bizony. Először a Tiszán voltunk, anyáékkal meg Ákosékkal, meg az uncsitesókkal, meg  még volt pár új ember is, akiket még előtte nem ismertem. De az idő jó volt és az új barátainkat is szerettük, sőt jégkrémet is kaptam sokszor, és még fürödtünk is rengeteget, szóval jól sikerült a tiszázás. Ja, és még fociban is megvertük a lányokat majdnem, ami szintén jó volt. Ó, és a tollasozásról még nem is mondtam semmit pedig az is igen jól ment...

Amikor pedig hazatértünk, rögtön készülni kellett mert következett az ovis lovastábor. Nagyon izgis volt mert Évinéniékkal mentünk, teljesen anyaapa nélkül. És nem csak én hanem mindenki, például a kicsik is. De nem sírtam és ők se, hanem jól éreztem magam mert lehetett lovazni (és az is vicces volt hogy fordítva is föl lehetett ülni), meg falat mászni (az nekem nagyon jól ment) meg fürdeni is meg rengeteget játszani.

Aztán mikor éppen hazaértünk, már menni is kellett Olaszországba Esztivel, Julival, Matyival, meg az új testvéremmel, Kolossal. És az ő apukájukkal, a Gáborral, de a sajátjaim nélkül. Néha hiányoztak is, de azért jó volt, és Esztiékkel sokat játszottam, csak utolsó nap voltam szomorú de akkor már úgyis mindjárt jöttünk haza. De addigis rengeteget fagyiztunk meg lent voltunk a tengerparton és én gyűjtöttem egy legnagyobb kagylót (illetve kettőt) anyáéknak (Eszti meg sok kicsit), és találtam egy kiskanalat is. És persze fürödtünk is de aztán utolsó nap láttunk egy döglött rákot és kiderült hogy abból még rengeteg van a vízben és én akkor már nem akartam fürdeni mert veszélyesnek tűnt, főleg hogy halak is voltak... Viszont akkor Matyival kitaláltuk a szörfingolást. Ő volt a szörfdeszkám és a hátán kellett egyensúlyoznom mint egy igazi szörfösnek, hogy ne essek bele a vízbe, és sokszor sikerült is, szóval igazi szörfingolóbajnok lettem (amint azt a képen is láthatjátok).

És utolsó nap pedig hajnalban indultunk és én olyan nagyfiú voltam hogy egyáltalán nem aludtam éjszaka, csak a kocsiban.